Egy vidéki civil szervezet az állami ellátórendszer hiányosságaira reagálva évek óta egyre nagyobb szerepet vállal a helyi szegregátumban élő családok támogatásában. A szervezet növekedésével párhuzamosan fokozatosan átvette az állami ellátó feladatok egy részét, elsősorban a szociális munka, a családgondozás és az oktatás területén. Miközben a helyi közösség egyre inkább a civil segítőktől várja a támogatást, az állami rendszer munkatársai gyakran versenytársnak vagy kritikát megfogalmazó szereplőnek érzékelik a civileket. Ez kölcsönös bizalmatlansághoz, kommunikációs hiányokhoz és együttműködési nehézségekhez vezet. A civilek számára nem világos, hogy az állami dolgozók partnerként vagy ellenfélként vannak jelen, miközben mindkét oldal túlterheltséggel, működési zavarokkal és az ebből fakadó frusztrációval küzd.
A csoportfolyamat egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy az ellátórendszer különböző – gyakran egymással versengőnek, elérhetetlennek vagy épp ellenérdekeltnek érzékelt – szereplői közös térben találkozzanak. A szociodráma módszertanára épülő munka nem az azonnali megoldáskeresésre fókuszál, hanem egy biztonságos, reflektív tér kialakítására, ahol teret kap a meghallgatás, a megértés és a kapcsolódás lehetősége.
A dramatikus eszközök lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők ne csupán elmondják saját nézőpontjukat, hanem más pozíciókból is rálássanak azokra a helyzetekre és működésmódokra, amelyek a rendszer különböző pontjairól eltérően látszanak, mégis szorosan összefüggnek. A csoportfolyamat során felszínre kerülhet, hogyan hat egymásra az intézményi szabályozás, a helyi valóság, a személyes kompetencia, a rendszerhiány és a túlterheltség.
A csoport célja nem egy egységes álláspont kialakítása, hanem egy relációs megértés elősegítése: annak belátása, hogy a rendszer szereplői nem elszigetelten működnek, hanem egymásra ható és egymást is terhelő viszonyrendszerek részei. A sokféle tapasztalat megosztása és elfogadása révén olyan közös tér jön létre, ahol nem az egyetértés a feltétele a kapcsolódásnak, hanem a kölcsönös megértésre való nyitottság.
Ez a folyamat hozzájárulhat annak megtapasztalásához, hogy a közös működés – még egy sérült, hiányokkal terhelt rendszerben is – lehetséges. A remény nem abból fakad, hogy minden megoldódik, hanem abból, hogy van tér arra, hogy a résztvevők közösen hordozzák a különbözőségeket, és mégis képesek legyenek kapcsolódni egymáshoz. A csoport nem azt keresi, hogyan lehet „jól” csinálni valamit egy „rosszul működő” rendszerben, hanem azt: Hogyan lehet emberként jelen lenni, együttműködni és kapcsolatot építeni ott, ahol a rendszer önmagában nem kínál bizalmat, meghallgatást vagy együttműködésre alkalmas struktúrát?
A szociodráma által nyújtott közös tér lehetőséget ad új narratívák és kapcsolati mintázatok kialakulására – és annak megtapasztalására, hogy: lehet másként, lehet együtt, lehet bizalommal.
